rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Mosolygó Csillagok Alapítvány - Egészségvédő

  • Share on Tumblr

    Mosolygó Csillagok Alapítvány - EgészségvédőA Mosolygó Csillagok Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunkat, a Mosolygó Csillagok Alapítványt 2011-ben azzal a céllal alapítottuk meg, hogy kiemelten támogassa a modern gyógyító eljárások bevezetését és ezek technikai felszereléseinek megteremtését, a gyógyulás folyamatában a szülők minél aktívabb részvételét, illetve az orvosi beavatkozások lehetőség szerinti fájdalommentességének megteremtését. Az Alapítvány támogatni szeretné a laborvizsgálatok esetében a lehetőség szerinti mikro módszeres vizsgálatok kidolgozását és megvalósítását, esetleges oktatását.

    Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
    Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.

    Az alapító célkitűzése továbbá, hogy lehetőséget biztosítson házi gyermekorvosi praxisok technikai fejlesztésének támogatására, a gyógyítás során felmerülő speciális szakmai segítség lehetővé tételére, e mellett elősegítse a tudományos élet során megjelenő új ismeretek megszerzését, nemzetközi fórumokon, kongresszusokon történő megismerését.

    A Mosolygó Csillagok Alapítvány részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18272891-1-13

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Mosolygó Csillagok Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden, amit az adó egy százalék kapcsán tudni kell ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek ismertetői. Az szja 1+1% felajánlással segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos. Adó 1 százalék felajánlás révén segítsen Ön is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • PHILIP Természet- és Állatvédő Egyesület

    A PHILIP Természet- és Állatvédő Egyesület bemutatkozása: Megalakulásunk óta több mint 500 kutyának és 250 cicának találtunk új otthont (2000-2005). Többek között segítettünk már gólyán, baglyon, mocsári teknőst engedtünk vissza eredeti élőhelyére és más megunt házikedvencnek - hörcsögnek, papagájnak, nyuszinak - találtunk új, befogadó gazdit.

  • A Szoptatásért Magyar Egyesület

    A Szoptatásért Magyar Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk közel húsz éves múltra tekinthet vissza a szoptatás támogatásában, az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztő, tájékoztató, oktató munkában. A szoptatás támogatása elismerten a legköltséghatékonyabb primer prevenciós tevékenységek egyike.

  • Herényi Kulturális és Sportegyesület

    A Herényi Kulturális és Sportegyesület bemutatkozása: A Herényi Kulturális és Sportegyesület megalakulása és léte jól példázza a civil tenni akarást és a hagyományokon alapuló összefogást.

  • Maghar Akadémia Tudományos Egyesület

    A Maghar Akadémia Tudományos Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület céljai: az emberiség ősi tudásának kutatása, gyűjtése, rendszerezése, szintetizálása, oktatása, terjesztése, összevetve a jelenkor ismereteivel.

  • Állatmentő Szolgálat Alapítvány - Állatvédelem, állatmentés

    Állatmentő Szolgálat Alapítvány - Állatvédelem, állatmentésAz Állatmentő Szolgálat Alapítvány: Az Alapítvány olyan önkéntesekből áll, akik évek óta szívvel- lélekkel segítik, mentik a bajban lévő állatokat. Tagjaink elkötelezettek és hivatásként kezelik az állatvédelmet és az állatmentést, ezért hatékonyan és gyorsan tudnak fellépni, ha egy bajba jutott ártatlan lény segítségre szorul. Legfőbb feladataink: Balesetes, elütött állatokhoz kiszállás, orvoshoz juttatás. Az állatkínzások, állatbántalmazások, felelőtlen, hanyag állattartás áldozatainak megmentése, gyógyítása és elhelyezése ideiglenes vagy végleges gondozásba.

  • Kalocsai Honvéd Kulturális Egyesület

    Kalocsai Honvéd Kulturális EgyesületA Kalocsai Honvéd Kulturális Egyesület bemutatkozása: Cél a helyi társadalom érdekérvényesítő szerepének erősítése a kultúra sajátos eszközeinek, a társadalom és az egyén közös érdekeinek figyelembevétele mellett: célja: közvetíteni az egyetemes emberi kultúra értékeit, ápolni és gazdagítani a nemzeti és helyi kulturális értékeket, hagyományokat. A honvédelem eszméjének jobb társadalmi elfogadtatásában, megbecsülésében történő aktív szerepvállalás.

  • Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány

    A Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány bemutatkozása: 1995-ben kezdtük meg munkánkat a Pécsi Gyermekklinikán, ahol a gyermekkardiológia ellátást fejlesztettük. Az alapítvány által felszerelt rendelőben folyik ma is a rendelés, a fejlesztésben ma is kizárólag az alapítványra támaszkodhatunk.

  • Aranyeső Alapítvány

    Aranyeső AlapítványAz Aranyeső Alapítvány célja a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, nehéz helyzetű közösségek, az elesettek támogatása. Az oktatás-nevelés által az ember emberhez és természethez való viszonyának javítása. Az alapítvány a legfontosabb feladatának a mentális, pszichés és testi egészség birtokában lévő, önmaga értékeit megbecsülő emberi közösség kialakulásának elősegítését tekinti. A cél, hogy Székesfehérvár lakosai mentális, pszichés és testi egészség birtokában lévő, önmaga értékeit megbecsülő emberi közösséget alkossanak.

  • Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület

    A Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület bemutatkozása: A Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület 1985-ben alakult Győrött, azzal a céllal, hogy az egyre növekvő számú cukorbeteg gyermek gondozását, kezelését segítse, illetve beilleszkedését a mindennapi életbe megkönnyítse.

  • Kisállatmenhely Alapítvány

    A Kisállatmenhely Alapítvány bemutatkozása: A Kisállatmenhely Alapítvány erejéhez mérten megpróbál segíteni az emberi felelőtlenségből utcára került árva cicákon, kutyákon. Alapítványunk saját erőből vásárolt Budapesten egy 670 négyszögöles telket, ahol kutyák részére állatotthont létesítettünk. Alapítványunk kizárólag önkéntes alapon működik, fizetés nélküli önkéntesek munkájának köszönhetően gondoskodik az állatokról.

  • Legyőzzük a bénultságot Alapítvány

    Legyőzzük a bénultságot AlapítványA Legyőzzük a bénultságot Alapítvány bemutatkozása: Az Alapítvány sok más tevékenysége mellett 32 kárpátaljai, erdélyi, szerb, német, holland és japán orvos, illetve orvostanhallgató továbbképzéséhez, valamint tudományos munkájának támogatásához járult hozzá a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karán, valamint segített a Neurológiai Klinika műszereinek korszerűsítésében. Az Alapítvány céljai: - a legfejlettebb vizsgáló eljárások, gyógyszeres és műtéti kezelések lehetőségeinek megteremtése, - bekapcsolódás a hazai felsőoktatásba és a postgraduális képzésbe.

  • Lelki Egészségvédő Alapítvány

     Lelki Egészségvédő AlapítványA Lelki Egészségvédő Alapítvány bemutatkozása: A Lelki Egészségvédő Alapítvány (LEA) 1993-ban alakult közhasznú szervezetként négy szakember közreműködésével. Alapítványunk 18 éve folyamatosan működtet ambulanciákat. 1998 óta kiemelten közhasznúvá váltunk. Magasan képzett pszichológus, pszichoterapeuta szakembereinkre mindig számíthat! Bizalommal fordulhat hozzánk: életvezetési problémák; szorongásos zavarok (pánikbetegség, kényszerbetegség, fóbiák,stb.); szexuális zavarok.

  • Unicef Magyar Bizottság - Gyermekvédelem, gyermekmentés, jogvédelem

    Unicef Magyar Bizottság - Gyermekvédelem, gyermekmentés, jogvédelemAz Unicef Magyar Bizottság bemutatkozása: Az UNICEF az ENSZ Közgyűlésétől kapta megbízását arra, hogy segítse a gyermekek jogainak védelmét, segítse alapvető szükségleteik elérését és, hogy kiterjessze lehetőségeiket a bennük rejlő képességek felszínre hozása érdekében. Az UNICEF tevékenységének iránymutatója a Gyermekjogi egyezmény. A szervezet azért tevékenykedik, hogy megteremtse a gyermekek jogait, kiállva a gyermekekkel szembeni etikus elvekért és nemzetközi standardokért.

  • Informatika a Látássérültekért Alapítvány

    Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány célja, hogy a Magyarországon élő látássérült embereket a szükséges segédeszköz-szoftverekkel ellátott, korszerű számítógépes rendszerekhez juttassa.

  • Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület

    Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő EgyesületA Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület bemutatkozása: A Célunk, hogy az elkóborolt állatok visszakerüljenek az eredeti gazdijukhoz, (amennyiben ez nem valósul meg) és 14 napon belül nem jelentkeznek értük új szerető otthon keresünk nekik. Továbbá az elhagyott/kidobott állatok segítségére is sietünk, szeretnék ha ők is minél hamarabb új,kedves és boldog kutyusok lehessenek,egy olyan környezetben ahol szeretik és tisztelik őket egy életen át. Mi azon dolgozunk, hogy nekik új életük lehessen, számodra, pedig megtaláljuk a nagyszerű társat.

  • Szeretet hatalma Alapítvány - Gyermekmentés, daganatos gyermekek támogatása

    Szeretet hatalma Alapítvány - Gyermekmentés, daganatos gyermekek támogatásaA Szeretet hatalma Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány 2006-os alakulása óta Kisvárdán tevékenykedik. Elsődlegesen a Kelet - Magyarországon élő daganatos megbetegedésben szenvedő gyermekeknek és családjaiknak nyújt támogatást. Azok a családok, ahol tartósan beteg gyermek van, mérhetetlenül elszegényednek. Kiemelten igaz ez a mi vidékünkön. Munkánkat csak akkor tudjuk eredményesen végezni, ha Támogatóinktól anyagi segítséget kapunk. Nagyszámú támogató táborunk van, akikkel azonos értékrend szerint gondolkodunk, tevékenykedünk.

  • Piliscsaba-Garancstető Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület

    A Piliscsaba-Garancstető Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Piliscsaba Garancsliget és Garancstető településrészének belterületbe vonása, közművesítése és parcellázása 1999-2000 során történt. Sajnos ez a folyamat elég rendezetlenül zajlott, számos kérdés maradt megoldatlanul, amivel az itt házat építők többnyire költözésük után szembesültek.

  • Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány - Egészségvédő tevékenység

    Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány - Egészségvédő tevékenységA Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány bemutatkozása: Közhasznú alapítványunkat 2002-ben alapította dr. Pataki Gergely plasztikai sebész. Tevékenységi körébe azon személyek védelme és segítése tartozik, akik egészségi állapotuknál vagy gazdasági helyzetüknél fogva keveset, vagy semmit sem tudnak tenni önmaguk védelmében és érdekeik érvényesítésére. Segítségünk olyan, mint „csepp a tengerben”. A világot megváltoztatni nem tudjuk, de sok ember számára egy világ változott meg az alapítvány munkájának köszönhetően az elmúlt években.

  • Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület

    A Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület bemutatkozása: 2004 őszén maroknyi csoport kezdett egyre többet foglalkozni a gondolattal, hogy szükség lenne egy állatvédő egyesületre Barcson is. A rossz bánásmód, az embertelen körülmények, a szegénység és az igénytelenség miatt egyre égetőbb fontosságú minden településen egy olyan civil szerveződés, akik összefognak és együttes erővel, az önkormányzattal és a várossal együttműködve próbálnak meg segíteni a rászoruló állatokon.

  • Bogáncs Kisállatotthon Alapítvány

    Bogáncs Kisállatotthon AlapítványA Bogáncs Kisállatotthon Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk célja, hogy gyepmesteri telepre bekerült kutyákat megmentse, ideiglenes lakhelyet biztosítson, amíg szerető, felelősségteljes gazdit nem találunk nekik. A Bogáncs Kutyaotthon 2004-ben alakult Esztergomban.

    Célunk a gyepmesteri telepre bekerült kutyák megmentése és egy állatbarát közösség létrehozása, ahol megbeszélhetjük egymással. Macskák és egyéb kisállatok befogadására menhelyünk nem alkalmas!

Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.