rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány

  • Share on Tumblr

    A Down Alapítvány bemutatkozása: A Down Alapítvány középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, valamint családjaik támogatását tűzte ki céljául, annak érdekében, hogy lehetőleg minden értelmi fogyatékos gyermek családban nőhessen fel, felnőttként pedig a lehető legközelebb jusson az önálló élet megvalósításához.

    Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
    Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.

    Ennek érdekében egy komplex szolgáltatás-rendszert tart fenn, mely magába foglalja a családok korai segítését (Dada-szolgálat, tanácsadás, szülőtréningek) a sérült gyermek komplex korai ellátását (Down Ambulancia, Korai Fejlesztő), a családok folyamatos támogatását (Közös Ellátó Csoport, Átmeneti Otthon), a fiatal sérültek önálló életre és munkára előkészítését (komplex felmérés és fejlesztés), később pedig az önálló élet feltételeinek biztosítását (munkahelyek, lakóotthonok, napközi otthonok). Szolgáltatásaink megtervezésekor egyénre szabott megoldásokat keresünk, és a holisztikus szemlélet gyakorlati megvalósítását tartjuk szem előtt. Alapelveink a normalizáció és az integráció, hogy a sérült emberek és családjuk velünk és köztünk élhessenek, mint bárki más

    A Down Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18005282-1-42

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Down Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden, amit az adó egy százalék kapcsán tudni kell ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek ismertetői. Az szja 1+1% felajánlással segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos. Adó 1 százalék felajánlás révén segítsen Ön is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Reflex Környezetvédő Egyesület

    Reflex Környezetvédő EgyesületA Reflex Környezetvédő Egyesület bemutatkozása: 1987-ben alapították. Székhelye Győr. Alapító tagjai közül többen a hivatalos környezetvédelmi hatóságnál, a helyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál szereztek tapasztalatokat. A legerősebb vidéki szervezet az országban. Az egyesület tevékenysége főleg a légszennyezés, a közlekedés, kommunális hulladék, környezet-politikai szabályozás és ifjúsági környezeti nevelés témakörére koncentrálódik. Szervezeti felépítésére jellemző, hogy több mint 40 jogi személy is a tagja.

  • Sárréti Pegazus Lovas Egyesület

    A Sárréti Pegazus Lovas Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk 2009 októberében alakult. A hozzánk látogatókat csendes és szép környezetben, felkészített lovakkal, megfelelő szakmai tudással és pedagógiai érzékkel rendelkező oktatókkal várjuk.

  • Zöld Sorompó Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület - Környezetvédelem és kulturális tevékenység

    Zöld Sorompó Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület - Környezetvédelem és kulturális tevékenységA Zöld Sorompó Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület bemutatkozása: Az egyesület célkitűzései: Szűkebb lakókörnyezetünk - Budapest XVIII. kerület Pestszentimre-Pestszentlőrinc - kulturális és természeti értékeinek megóvása és megőrzése, az élhető környezet megóvása, a közösségi értékek védelme. Kiemelt fontosságúnak tartjuk kerületünk zöldövezeti, kertvárosi jellegének megóvását, a meglévő zöld területek (erdő) megóvását, az értékmegőrző, környezettudatos magatartásra és egészséges életmódra nevelést.

  • Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete

    Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei EgyesületeA Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének bemutatkozása: Az Egyesület célja, hogy ellássa tagjai egyéni és kollektív érdekvédelmét, ezen belül módot nyújtson tagjainak érdekeik kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesítésére és ellássa érdekképviseletüket. Az Egyesület következetesen törekszik a tevékenységi körébe tartozó feladatoknak a tagok érdekével összhangban való végrehajtására, a célokat közhasznú tevékenységként, e tevékenység kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgálja.

  • Kutyamentő Angyalok Egyesület - Állatvédelem

    Kutyamentő Angyalok Egyesület - ÁllatvédelemA Kutyamentő Angyalok Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk küldetésének tekinti az állatok tiszteletének népszerűsítését, hogy az állatokat ne csak haszontárgyként tartsák számon, hanem érezni, örülni képes élőlényként bánjanak velük. Ezen kívül, felvesszük a harcot a rossz bánásmódok ellen, különös tekintettel az állatkínzásokra.Megteszünk mindent, hogy a tudomásunkra jutott esetek ne maradjanak büntetlenül! Célkitűzéseink: Szeretnénk az emberek szemét felnyitni, hogy miért fontos az ivartalanítás. A megfelelő állattartási kultúrát elérni hazánkban.

  • Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület

    A Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület bemutatkozása: Kicsi, ám lelkes csapatunk azt a célt tűzte ki magának, hogy a gazdátlan retrievereknek gazdát keres, az elveszetteket megtalálja, és a megtaláltakat hazajuttatja a gazdihoz. Biztosan Te is hallottál már mindenféle rémtörténeteket kidobott, elhagyott vagy megkínzott kutyákról.

  • Afrikáért Alapítvány

    Az Afrikáért Alapítvány bemutatkozása: Az Afrikáért Alapítvány célja Afrikában oktatási, szociális és egészségügyi téren, Magyarországon tolerancia-és ismeretterjesztő előadások, kulturális programok formájában fejlesztési, segélyezési, társadalomformáló tevékenység végzése.

  • Könnyek Helyett Alapítvány

    Könnyek Helyett AlapítványA Könnyek Helyett Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány célja az, hogy olyan fejlesztési lehetőségeket kínáljunk, melyeket a családok intézményi kereteken belül nem kaphatnak meg, vagy helyben nem elérhetőek. A "Könnyek Helyett" Alapítvány 1995-ben jött létre szülők kezdeményezésére. A családok Gyöngyös és a körülötte elhelyezkedő 23 község területéről jelentkeztek az elmúlt években valamilyen szolgáltatást kérve, így családjaink száma ma már meghaladja az ötvenet. Olyan tevékenységet végezhetünk, melyekkel a sérült és sajátos nevelési igényű gyermekeket és szüleiket segíthetjük.

  • Visszatérés Közhasznú Alapítvány

     Visszatérés Közhasznú AlapítványA Visszatérés Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikáján a Sebészeti Osztály munkacsoportja 1990-ben hívta létre a VISSZATÉRÉS ALAPÍTVÁNY-t, hogy ezen keresztül mozgósítsa a civil társadalom erőforrásait a gyermeksebészeti ellátás javítása érdekében. Eddigi működésünk során közel 150 millió forintot sikerült összegyűjtenünk. Támogatóink között szerepelnek hazai és határon túli magánszemélyek, egyéni vállalkozók, illetve bankok, részvénytársaságok. Emellett jelentősek a bel- és külföldi pályázatok során nyert támogatások is.

  • Delta Országos Katasztrófa Mentőcsoport

    A Delta Országos Katasztrófa Mentőcsoport bemutatkozása: A Delta Mentőszolgálat 1994. február 28-án alakult. Szervezetünk alapításkori elsődleges célja, fő tevékenységi köre a katasztrófa-elhárítás volt Magyarország egész területén, amely az évek során átalakult, kibővült.

  • Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület

    A Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület bemutatkozása: Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület közhasznú civil szervezetként a legnagyobb magyarországi rendezvények \"zöld\" partnereként a környezet terhelésének csökkentéséért dolgozik. 2004-től névleges Társulásként alakultunk, majd 2009 óta önálló egyesületként működünk.

  • Mosoly Alapítvány

    A Mosoly Alapítvány bemutatkozása: A Mosoly Alapítvány súlyosan és krónikusan beteg, nehéz szociális körülmények között élő gyermekek lelki terápiájával foglalkozik. Alapítványunk 1996 óta vállalkozik arra, hogy a lelki jóllét állapotát erősítse a súlyosan és krónikusan beteg, nehéz szociális körülmények között vagy állami gondoskodásban élő gyermekek életében.

  • Orosházi Állatmentő Közhasznú Alapítvány

    Az Orosházi Közhasznú Állatmentő Alapítvány bemutatkozása: Az Orosházi Állatmentő Közhasznú alapítvány egy 2010-ben alakult nonprofit szervezet, melynek célja a sérült, beteg, bántalmazott állatok, mentése, szállítása, gyógykezelése, rehabilitációja.

  • Kiút Szenvedélybetegekért Közhasznú Alapítvány

    A Kiút Szenvedélybetegekért Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: 2005-ben három magyar józanodó alkoholista “összehajolt” és elhatározta egy alapítvány létrehozását. Személyes tapasztalataik alapján tudták, milyen rögös a függő karrier, hogyan futja a köröket a beteg, és hogyan tagad, mielőtt legyőzi a végső kétségbeesés.

  • Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség - Ismeretterjesztés, támogatás

    Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség - Ismeretterjesztés, támogatásA közösség bemutatkozása: Célunk, hogy a szellemi-lelki fejlődés hiteles, gyakorlati ösvényének megtalálásában segítséget nyújtsunk nemcsak a buddhistáknak, hanem minden érdeklődőnek vallási elkötelezettségtől függetlenül. E munkánkban a több ezer éves buddhista szellemi hagyomány tapasztalataira támaszkodunk. A tanítások eredeti tisztaságukat megtartva, közvetlenül a mai emberhez szólnak egyszerű és érthető, mai nyelven tárják elénk a megvilágosult mesterek személyes tapasztalatából merített mélységes lélektani felismeréseinek kimeríthetetlen gazdagságát.

  • Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület

    A Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület bemutatkozása: Munkánk során speciális mentési feladatokat végzünk. Előfordul, hogy bajba jutottak mentését veszélyeztetett övezetből kell végre hajtani (pl.: földrengés túlélőit felkutatni). Mentünk személyeket magasból, mélyből, és vízből is. Egyik leggyakoribb és talán legfontosabb feladatunk az eltűnt személyek felkutatása.

  • Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület

    A Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület alapvető célja egy alkotóműhely létrehozása, amelyben lehetőség nyílik arra, hogy a magyarországi amatőr zenei kultúra – különös tekintettel a kóruskultúrára – kortárs szellemiségben gazdagodjon, miközben fontos szerepet szán a régebbi zenei hagyományok ápolásának és újraélesztésének is.

  • Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelem

    A Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelem bemutatkozása: A Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület alapvetően kétféle irányba szolgáltat. Egyfelől szolgáltat egyfajta többlet biztonságot a társadalom, a lakosság felé, hiszen egy-egy beavatkozó művelet során a lakosság életének, élet körülményeinek, valamint anyagi javainak megóvásáért cselekszik.

  • Szt. Márton Ifjúsági és Vizisport Közhasznú Egyesület

    Szt. Márton Ifjúsági és Vizisport Közhasznú EgyesületA Szt. Márton Ifjúsági és Vizisport Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület célja, hogy a felnőtt korosztály bevonásával elősegítse és támogassa a gyermekek és az ifjúság sportéletét. És ezzel hasznos alternatívát nyújtson a szabadidejük eltöltéséhez, megismertesse velük a vizes élet hagyományait, illetve a víziközlekedés és a vízi sportok szabályait, a környező táj és természet közös felfedezése révén pedig hozzájáruljon egy környezettudatos és természet-szerető, egymással szolidáris, testileg és szellemileg egészséges jövő nemzedék neveléséhez.

  • Autisták Országos Szövetsége

    Az Autusták Országos Szövetségének bemutatkozása: Az Autisták Országos Szövetségét (AOSZ) szülők alapították 1988-ban Autisták Érdekvédelmi Egyesülete néven. Az azóta eltelt több mint húsz éves működés során az AOSZ meghatározó szereplője lett az autista emberek és családjainak érdekvédelmének.

Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.