rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Csepreg Város Fúvószenekara Egyesület

  • Share on Tumblr

    Csepreg Város Fúvószenekara Egyesület bemutatkozása: Csepreg Város Fúvószenekara 1930-ban alakult, azóta többszöri átalakulással folyamatosan működik. 1968-ban megindult az állami zeneoktatás Csepregen, s ez jelentős fejlődést és eredményeket hozott a zenekar életében is.

    Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
    Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.

    1995-ben Csepreg várossá válásával a zenekar Csepreg Város Fúvószenekara nevet vette fel, 2002 áprilisáig a művelődési ház csoportjaként működött, 2002. április 2-től közhasznú egyesületként folytatja tevékenységét.

    1980 óta 2008 májusáig Sárváry László karnagy - zeneiskola igazgató - irányításával működött a zenekar, 2008 májusa óta Iliás Attila karnagy vezeti az együttest, amely 2010-ben ünnepelte 30 éves jubileumát, egyúttal a csepregi fúvószenekari játék 80 éves évfordulóját is.

    1994-ben a Magyar Fúvószenekari Szövetség bírálásával "Show zenekar-szórakoztató koncertprogram" kategóriában arany minősítést szerezett az együttes, melyet 2002-ben megújított ismét arany minősítéssel.

    A csoport évente 30-35 alkalommal szórakoztatja főként a helyi és a régióbeli közönséget, emellett 1-2 alkalommal a szomszédos országokban is képviseli Csepreg városát.
    A nagy elődök nyomdokain haladva továbbra is az igényes fúvószenekari indulók, előadási darabok, fúvósátiratok, slágerfeldolgozások szerepelnek a repertoárban.

    A magyarországi együttesek közül Kőszeg, Szombathely, Sárvár, Szentgotthárd, Celldömölk, Sopron, Balatonfüred, Kapuvár, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Mosonmagyaróvár, Ajka, város zenekaraival ápolnak zenészbarátságot.

    Külföldi kapcsolatuk az ausztriai Dörfl-Steinberg, Hornstein, Höflein, Mail-berg, Rohrendorf, Siegendorf, a szlovákiai Nemesócsa, a németországi Meinengen és Öflingen és a horvátországi Desinec városok fúvószenekaraival van.

    Az előző években számos hazai fellépésen kívül Spanyolországban, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Horvátországban vettek részt zenei találkozókon, 2005-ben és 2010-ben pedig a Lengyelországi Lesznóban rendezett zenei fesztiválon és versenyen Nemzetközi Ezüst Minősítést szereztek.

    A Csepreg Város Fúvószenekara Egyesület részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18892963-1-18

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: Csepreg Város Fúvószenekara Egyesület


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden, amit az adó egy százalék kapcsán tudni kell ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek ismertetői. Az szja 1+1% felajánlással segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos. Adó 1 százalék felajánlás révén segítsen Ön is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Gyerekpalota Alapítvány

    Gyerekpalota AlapítványA Gyerekpalota Alapítvány bemutatkozása: Az Óvodánk mind szakmailag, mind pedig elhelyezkedését tekintve ideális: az óvópedagógusok szaktudása, tapasztalata, gyermekszeretete és hozzáállása kiváló. Hatalmas zöld kerttel rendelkezünk, távol a forgalmas utaktól és ipari létesítményektől mentes, zöld övezetben, kertvárosi környezetben kalandozhatnak gyermekeink. Ez óriási kincs. Legtöbben ezért választjuk ezt az óvodát gyermekeink önállósodásának első állomásaként. A szülők és az óvodai dolgozók támogatásával jött létre a Gyerekpalota Alapítvány 2010-ben.

  • Flóra Értelmi Fogyatékosokért és Autistákért Alapítvány

    A Flóra Értelmi Fogyatékosokért és Autistákért Alapítvány bemutatkozása: Az Alapítványt olyan szülő hívta életre, aki az értelmi fogyatékos és autista fiatalok, felnőttek támogatását tűzte ki célul. Az Alapítvány elsődlegesen az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ Fogyatékosok Nappali Otthonának fiataljaihoz kapcsolódik.

  • Autisták Egyenlő Esélyeiért Alapítvány

    Az Autisták Egyenlő Esélyeiért Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk elsősorban a gyöngyösi Autista Segítő Központ támogatását tűzte ki célul. Ez egy komplex intézmény, mely több tagintézményből tevődik össze autizmus spektrum zavarra élő személyek támogatására, ezek a gyöngyösi központban lévő Általános Iskola, a Kiskorú Fogyatékosok Otthona, Fogyatékos személyek gondozóháza és a Karácsondi telephelyen lévő, felnőttek számára épült Lakóotthon.

  • Szeghalmi Mentőalapítvány

    A Szeghalmi Mentőalapítvány bemutatkozása: Az alapítók 1998-ban hozták létre az alapítványt, elsősorban Szeghalom és környéke mentőellátásának javításáért. Ellátási terület: Szeghalom, Füzesgyarmat, Körösladány, Vésztő, Dévaványa, Okány, Körösújfalu, Kertészsziget, Bucsa, Csökmő.

  • Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület

    Kőbányai Ifjúsági SportegyesületA Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület bemutatkozása: A Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület (KISE) 1997. 03. 21-én alakult, a Budapest Football Club (BFC) utódjaként. Az egyesület, Kőbányán egyedüliként, kizárólag labdarúgó utánpótlás neveléssel foglalkozik. Az egyesület célja a sport szeretetére való nevelés egészséges gyermekek, illetve versenyképes labdarúgók képzése korszerű módszerek alkalmazásával. Csapataink számára egységes edzésszerelést biztosítunk. Külföldi tornákon (Spanyolország, Olaszország, Németország, Ausztria, Franciaország) veszünk részt csapatainkkal.

  • Keleti Szivárvány Alapítvány - Esélyegyenlőségért dolgozó szervezet

    Keleti Szivárvány Alapítvány - Esélyegyenlőségért dolgozó szervezetA Keleti Szivárvány Alapítvány bemutatkozása: A Keleti Szivárvány Alapítvány Szivárvány Támogató Szolgálata az egyenlő esélyekért és az esélyek egyenlőségéért való küzdelmet tűzte ki fő céljául! Az alapítvány szolgáltatásai: érdekvédelmi feladatok ellátása, információnyújtás, szállító szolgáltatás, személyi segítés, szociális ügyintézés, tanácsadás, esetkezelés. Olyan személyeket segítünk, akik úgy érzik mozgáskorlátozottsága, érzékszervi, mentális és értelmi sérülése miatt egyedül van, elesett, kitaszított, jogfosztott, de ezen változtatni akar.

  • Tehetségekért Alapítvány - Tehetséggondozás

    Tehetségekért Alapítvány - TehetséggondozásAz Alapítvány célkitűzése: a tanulók képességeinek sokoldalú fejlesztése, a sikeresebb tanulás anyagi feltételeinek előteremtése, valamint az iskolában folyó nevelés és oktatás támogatása a Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule-ban. Az alapítvány célként fogalmazza meg különösen: az iskola technikai feltételeinek, taneszközeinek bővítését, karbantartását, felújítását (különösen a sport, a nyelvi és számítástechnikai eszközök esetén). Az alapkészségek eredményesebb fejlesztését szolgáló programok segítését.

  • Ugat-lak Közhasznú Alapítvány

    Az Ugat-lak Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Az „Ugat-lak” Közhasznú Alapítvány 2011. 02. 18-án alakult állatbarátok összefogásával Kisvárdán. Sajnos, mint ahogy más településeken is tapasztalható, itt is nagyon sok a kóbor, gazdátlan kutya, cica. Fő célunk egy kulturált állatmenhely létrehozása, ahol a kóbor, gazdátlan állatok testi-lelki rehabilitációja folyhat, a megfelelő gazdák megtalálásáig.

  • Magyar Geofizikusok Egyesülete

    Magyar Geofizikusok EgyesületeA Magyar Geofizikusok Egyesületének bemutatkozása: A Magyar Geofizikusok Egyesülete közhasznú civil szervezet, tudományos egyesület. 1954-ben alapították a geofizikai tudományok fejlődésének előmozdítására, egyben tagjai szakmai érdekeinek védelmére. Vallott feladatai közé tartozik az ifjúság és a közvélemény körében a földtudományi ismeretek terjesztése, valamint gondoskodás szakmai múltunk emlékeiről. Mit tesz az Egyesület a társadalomért? Résztveszünk az ismeretterjesztésben, tudományos találkozókat szervezünk.

  • Sukorói Hagyományőrző Egyesület - Kultúra, hagyományőrzés

    Sukorói Hagyományőrző Egyesület - Kultúra, hagyományőrzésA Sukorói Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása: A Sukorói Hagyományőrző Egyesület 2000 óta, non-profit alapon tevékenykedő közösség. Öt baráti család formálta azzal az elhatározással, hogy: Sukoró falu, a Mezőföld és Fejér megye térsége, tágabban Magyarország múltját és történelmi emlékeit felkutatja, feldolgozza és környezetével megismerteti. A helybéli hagyományokat és népviseletet ápolja. Közösségi programokat szervez, melybe bevonja a helyi szervezeteket és a falu polgárait, ezáltal fejleszti a helyi köz- és kulturális életet. Hagyományt teremt, újrateremt.

  • Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület

    Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves EgyesületAz Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület bemutatkozása: Az egyesületünket kézművesek alakították meg 2004-ben Törökszentmiklóson, jelenlegi tagjaink a kézművesség számtalan ágával foglalkoznak ( pl.: csipkeverés, hímzés, szövés, nemezelés, fajáték készítés, babakészítés, mézeskalács készítés, népi ékszerkészítés, gyertyamártás, szalmafonás, faművesség stb.) ill. már megalakulásunk után csatlakoztak hozzánk néptáncot szerető és művelő emberek is. Rendszeresen zsűriztetjük munkáinkat a Népi Iparművészeti Tanácsnál és az Iparművészeti Lektorátusnál.

  • IMPULZUS Pályakezdők Munkaszocializációjával Foglalkozó Szakemberek Egyesülete

    Az IMPULZUS Pályakezdők Munkaszocializációjával Foglalkozó Szakemberek Egyesületének bemutatkozása: A szervezet céljai: a hátrányos helyzetű lakosságcsoportok közül a pályakezdő fiatalok, az alacsony iskolai végzettségűek, a GYES-ről, GYED-ről visszatérő nők, a 40 éven felüliek, a romák, a fogyatékossággal élők munkaerő-piaci esélyeinek javítása pályázati programjainkkal, partnerségi együttműködések szervezésével.

  • Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország

    Üdvhadsereg Szabadegyház MagyarországAz Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország bemutatkozása: Istennel való kapcsolatunk meghatározza az életünket. Számunkra a hit és a cselekedet egymástól elválaszthatatlanok. Az egyén teljes egyéniségét figyelembe vevő támogatást nyújtunk az egészséges életvitel kialakításában, és ez irányú törekvéseinek minden lehetséges fórumon hangot adunk. Elősegítjük, hogy az emberek Jézus Krisztussal kapcsolatba kerüljenek. Bátorítjuk őket, hogy Jézus Krisztusba vessék hitüket, és vele éljenek elkötelezett életet.

  • DÁVID Kisemberek Társasága

    DÁVID Kisemberek TársaságaA DÁVID Kisemberek Társaságának bemutatkozása: Célkitűzésünk, hogy a kisemberek hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, ennek érdekében programokat szervezünk, életminőség javító szolgáltatásokat nyújtunk és érdekeiket képviseljük. Valamint tartjuk a kapcsolatot a legnevesebb orvosokkal, szakemberekkel. Tevékenységünket Magyarországon végezzük a 140 cm alatti kisembereknek, családjaiknak és környezetüknek. Mindezek megvalósításához pályázatokat írunk, támogatókat keresünk és 1 százalékot gyűjtünk.

  • Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány

    Magyar Honvédség Szociálpolitikai KözalapítványA Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány bemutatkozása: Az alapítvány feladata: 1. a honvédség hivatásos, szerződéses, közalkalmazotti és köztisztviselői állományának tagjai, valamint a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalói (a továbbiakban együtt: személyi állomány) munkába állásának elősegítése, ha a honvédségtől létszámcsökkentés, átszervezés, vagy az előmeneteli renddel összefüggően, szerződéses katonák esetében ezen felül vállalt időtartam leteltével kell megválniuk.

  • Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány

    A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány bemutatkozása: 1996-ban alapítottuk meg a Kék Pontot. Akkor úgy ítéltük meg, hogy Magyarországon hiányoznak az olyan intézmények, ahol komplex módon, egy intézmény keretében, összehangoltan nyújtanak egészségügyi, szociális és jogi szolgáltatásokat a pszichoaktív szerhasználó klienseknek.

  • Soma Alapítvány – A SZERETET EREJÉVEL

    A Soma Alapítvány bemutatkozása: A 2006 – ban megalakult alapítvány Kisvárdán működik. Elsősorban az Északkelet –Magyarországon élő daganatos megbetegedésben szenvedő gyermekeknek és családjaiknak nyújt hatékony segítséget.

  • Hemofilia Alapítvány

    Hemofilia AlapítványA Hemofilia Alapítvány bemutatkozása: A Hemofilia Alapítványt Pelyhe László alapította 1998-ban. Az alapítvány célja: a hemofilával együtt élő emberek segítése, életminőségük javítása, a betegségükkel kapcsolatos tájékoztatás, felvilágosítás orvosi és jogi szinten egyaránt. Fontosnak tartjuk a szülők felvilágosítását, ezzel könnyítve a kezelőorvosok munkáját. A legfontosabb, hogy a gyerekek találkozzanak és beszélgessenek idősebb hemofíliásokkal, hogy az ő tapasztalataikból tanuljanak. Ezért 2008 tavaszán létrehoztunk egy Hemofília Klubot.

  • Rocky-Dilly Akrobatikus Rock and Roll Club - Sport, tánc, mozgás

    Rocky-Dilly Akrobatikus Rock and Roll Club - Sport, tánc, mozgásA Rocky-Dilly Akrobatikus Rock and Roll Club bemutatkozása: A táncosok oktatását 1997-ben kezdtük el Celldömölkön, a Kemenesaljai Művelődési Központban, még a Kultúrház csoportjaként. Majd 1999-ben hivatalosan is elkezdtük a működésünket. Egyesületi formában “Rocky-Dilly” Akrobatikus Rock and Roll Club néven kerültünk bejegyezésre, az akkori Magyar Akrobatikus Rock and Roll Szövetségbe. Napjainkban tagjai vagyunk a Magyar Táncsport Szakszövetségnek. Táncos oktatás jelenleg is több településen zajlik: Celldömölk, Sárvár, Ikervár, Gérce, Zalaegerszeg.

  • Megóvlak Állatbarát Alapítvány

    Megóvlak Állatbarát AlapítványA Megóvlak Állatbarát Alapítvány bemutatkozása: A Megóvlak Állatbarát Alapítvány célja az állatvédelem, az otthontalan állatok átmeneti gondozása, orvosi ellátása, majd mihamarabb szerető gazdihoz segítése. Fontos célkitűzésünk az állatkínzásokkal szembeni hatékony fellépés. Ismeretterjesztő programokat szervezünk az állatvédelem, a felelős állattartás témakörében. Szívesen segítünk a hozzánk fordulóknak az elszökött, elkóborolt kedvenceik megtalálásában. Együttműködésre törekszünk más állatvédő szervezetekkel, illetve a rendőrséggel, polgárőrséggel.

Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.