rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület

  • Share on Tumblr

    Tatai Sárkányhajó és Természetjáró EgyesületA Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület bemutatkozása: Az első sárkányhajó klub Magyarországon Győrben alakult 1997-ben. 1998-ban szintén győri székhellyel létrejött a Magyar Sárkányhajó Szövetség. Az első sárkányhajó az országba 1998-ban került, amely éveken keresztül egyedüli hírmondóként a Mosoni-Duna habjait szelte. Az első nagyobb rendezvény a Gazdasági Minisztérium jóvoltából 2002-ben Tatán lett megtartva, amelyen Németországból kölcsönzött 4 hajóval több hazai vállalat vett részt.

    Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
    Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.

    A Magyar Sárkányhajó Bajnokságok sorozatát a Magyar Sárkányhajó Szövetség indította útjára 2003-ban Csepelen. Az eddigi legtöbb résztvevőt megmozgató sárkányhajós esemény 2005 májusában megrendezett II. Győri Sárkányhajó Fesztivál volt, amelyen 49 csapat, közel 1000 versenyzője vett részt.

    2006-tól pedig már minden nyári hónapban, az ország több településén, színvonalas sárkányhajó versenyeken és fesztiválokon vehetnek részt a sportág szerelmesei.

    A Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18616112-1-11

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden, amit az adó egy százalék kapcsán tudni kell ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek ismertetői. Az szja 1+1% felajánlással segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos. Adó 1 százalék felajánlás révén segítsen Ön is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • POSTAKÜRT Művelődési és Szociális Közhasznú Alapítvány - Szociális, kulturális tevékenység

    POSTAKÜRT Művelődési és Szociális Közhasznú Alapítvány - Szociális, kulturális tevékenységA POSTAKÜRT Alapítvány bemutatkozása: A Magyar Posta által alapított Alapítványok – a Postások a Postásokért Alapítvány, a Postás Múzeumi és Művelődési Alapítvány, a Posta a Felsőoktatásért Alapítvány, a Postai Pénzszállítókat és Pénzkezelőket Segítő Alapítvány – összeolvadásával alakult meg a POSTAKÜRT Művelődési és Szociális Közhasznú Alapítvány. Az alapítvány célkitűzése, feladatai: 1. a művelődés támogatása, illetve a rászorulók támogatása, szociális tevékenységek. Támogatja azokat a szociálisan rászoruló postás munkatársakat is, akik felsőfokú tanulmányokat folytatnak.

  • Karitászt Támogató Alapítvány

    A Karitászt Támogató Alapítvány bemutatkozása: A Katolikus Karitász mint a magyar Katolikus Egyház önálló jogi személyiséggel rendelkező országos jellegű szervezete 1991-ben létrehozta a Magyar Karitász - Caritas Hungarica Alapítványt, amelynek elnevezését 2003-ban Karitászt Támogató Alapítványra változtatta át.

  • Izraeli Kulturális Intézet Alapítvány

    Izraeli Kulturális Intézet AlapítványAz Izraeli Kulturális Intézet bemutatkozása: Az Izraeli Kulturális Intézet a világ első és eddig egyetlen izraeli kulturális intézete. Küldetése a sokszínű izraeli kultúra bemutatása és népszerűsítése Magyarországon, mely cél megvalósítása érdekében az IKI változatos kulturális, oktatási, közösségépítő és a héber nyelv elsajátítását segítő programokat szervez. Az intézet minden érdeklődő számára befogadó és inspiráló teret biztosít a tanulásra és a kikapcsolódásra. Céljaink: Izrael, a zsidó élet és kultúra iránti elkötelezettség erősítése.

  • Farkas Sándor Egylet

    Farkas Sándor EgyletA Farkas Sándor Egylet bemutatkozása: Egyletünk 1993 februárjában alakult. Névadónk fiatal káplánként megírta és kiadta Csepreg mezőváros történetét 1887-ben. A múlt szellemi értékeit megőrző tevékenysége példa előttünk. Alapszabályzatunkban a hagyományőrzés és a kulturális élet élénkítése került az első helyre. A helyi népszokásokat egybefogó színpadra is szánt programjaink: a Tollfosztó és a Csepregi lakodalmas alapjául a Dr. Csepregi Horváth Jánosnak a Magyar nyelvőr 1873-75-ig megjelent képrajzi publikációi és Rajczy Mária Mechtilda bölcsészdoktori értékelése valamint élő népszokások szolgáltak.

  • Tudománnyal a Gyermekek Egészségéért

    A Tudománnyal a Gyermekek Egészségéért bemutatkozása: 33 év alatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekegészségügyi Közpotjának – Magyarország első, Miskolcon épült 400 ágyas megyei regionális gyermekkórházának – a „szépsége” megkopott.

  • Veszprémi Shotokan Karate Klub

    Veszprémi Shotokan Karate KlubA Veszprémi Shotokan Karate Klub bemutatkozása: A Veszprémi Shotokan Karate Klub múltja 2008-ig nyúlik vissza, ekkor még a székesfehérvári Alba Shotokan Dojo-hoz tartozva kezdtük meg az edzéseket a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskolában. 2010 év végén azonban önálló egyesületté nőttük ki magunkat. Egyesületünkben az 6 éves kortól az idősebb korosztályig gyakorolják a Shotokan Karatét, illetve vesznek részt karateversenyeken is. Rendszeresen tartunk bemutatót a Deák Ferenc Általános Iskola rendezvényein, de szívesen mutatjuk meg tudásunkat más eseményeken is.

  • Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány

    A Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány bemutatkozása: A Tiszatáj Közalapítványt 1995-ben alapította a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint Tiszadob Nagyközség Önkormányzata.

  • Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány

    A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk 2006-ban alakult. Fő tevékenységünk a vakvezető kutyák kiképzése és látássérült gazdákhoz juttatása lett. 2006-ban még csak egy, 2009 évben már tizenegy vakvezető kutyát képeztünk ki és adtunk át gazdáiknak.

  • Magyar Kárszakértők Országos Egyesülete

    Magyar Kárszakértők Országos EgyesületeA Magyar Kárszakértők Országos Egyesülete bemutatkozása: A MAKÁR Magyarországon jelenleg egyedülálló kezdeményezés, céljainkat, módszereinket és fejlődési irányunkat tekintve. 2005 áprilisában alakultunk 12 kiváló - szakterületükben is különböző és egymást kiegészítő - szakember összefogásának eredményeként. Alapító tagjaink között mind biztosítási szakjogászok, ügyvédek, mind pedig gépjármű, vagyon, szállítmány, fuvarozási, felelősségi és mezőgazdasági károk szakértői is megtalálhatóak.

  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bemutatkozása: A Magyar Madártani Egyesületet (MME) 1974-ben hozta létre 200 alapító tag, a Természetvédelmi kiegészítés a nevünkbe csak később, 1990-ben került be. Az MME hazánk, és Közép-Kelet-Európa legnagyobb, 10.000 tagot számláló, politikától független társadalmi szervezete.

  • Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány

    Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért AlapítványA Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány bemutatkozása: A Heim Pál Gyermekkórház 1990-ben alapította az Alapítványt. Az Alapítvány célja a Kórház fejlesztése, a gyermekek ellátása körülményeinek javítása, műszerezettségének és a dolgozók szakmai tudásának fejlesztése. A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány az egyik legsikeresebben működő szervezet. Ezt mutatja, hogy mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások között nagy a támogatottsága és a kapott adományokat rendkívül hatékonyan használja fel.

  • Büki Városvédő és Szépítő Egyesület

    Büki Városvédő és Szépítő EgyesületA Büki Városvédő és Szépítő Egyesület bemutatkozása: A civil szervezet tagjai a település épített- és természeti környezet megóvását szorgalmazzák. Parkosítás, fásítás, virágosítás teszi aktívvá a közösséget. A Virágos Bük mozgalom gondozását az egyesület vállalja. „Olyan Bükön szeretnénk élni, ahol a helybeliek és az ideérkező vendégek is otthon vannak." - vallják. A település múltjának, szokásainak, hagyományainak kutatása, összegyűjtése, gondozása is tevékenységi körükbe tartozik. Hagyományőrző programokat szerveznek pl.a májusfa- ünnephez kapcsolódóan.

  • Tégy a parlagfű ellen Közhasznú Alapítvány

    Tégy a parlagfű ellen Közhasznú Alapítvány A Tégy a parlagfű ellen Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A parlagfű elleni küzdelem nem csak növényvédelmi kérdés, hanem elsősorban környezetvédelmi, környezeti és humán egészségügyi problematika, amelyben a kötelezés és szankcionálás mellett a növény virágzását, pollentermelését akadályozó megoldásokat szükséges találni. Az alapítvány alapvető célja az allergizáló növények szaporodása és elterjedése visszaszorításában, a biológiai allergének koncentráció-csökkentésének elősegítésében, a megfelelő életminőséghez szükséges környezeti állapot megőrzésében való közreműködés támogatása.

  • Újpesti Hajós Klub Vízi Túrázó Alapítvány - Sport, mozgás, nevelés

    Újpesti Hajós Klub Vízi Túrázó Alapítvány - Sport, mozgás, nevelésA hajós klub elődszervezete a 632. számú Kossuth Lajos Vízi Úttörőcsapat volt. Az úttörőcsapat 1957 márciusától tevékenykedik folyamatosan. A szervezet alapító okiratban foglalt céljai 1. Magyar nemzetiségű fiatalok haza és természetszeretetre való nevelése. 2. Környezetvédelemmel, vízi élettel, egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek terjesztése. 3. Ifjúsági vezetők és vízi túrázó szakemberek képzése. 4. Természetjáráshoz szükséges feltételek biztosítása. 5. Nemzetközi vízi túrázó mozgalom megszervezése és folyamatos működtetése.

  • Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület

    Gáspár Attila Zöld Kerekasztal EgyesületA Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület célja: Az Egyesület közhasznú szervezetként kíván működni és a következő közhasznú tevékenységet kívánja folytatni (Ksz 26.§.c/). Kiemelt feladatának tartja a Székesfehérvári Sóstó Természetvédelmi Terület védelmét, egységének megőrzését, valamint a területet és a környezetét érintő bármilyen beavatkozás esetén jogot formál az egyetértés és egyet nem értés kifejezésére. Ápolja és fejleszti az ott elindult oktató és hagyományőrző munkát, továbbá:

  • Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület

    Kőbányai Ifjúsági SportegyesületA Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület bemutatkozása: A Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület (KISE) 1997. 03. 21-én alakult, a Budapest Football Club (BFC) utódjaként. Az egyesület, Kőbányán egyedüliként, kizárólag labdarúgó utánpótlás neveléssel foglalkozik. Az egyesület célja a sport szeretetére való nevelés egészséges gyermekek, illetve versenyképes labdarúgók képzése korszerű módszerek alkalmazásával. Csapataink számára egységes edzésszerelést biztosítunk. Külföldi tornákon (Spanyolország, Olaszország, Németország, Ausztria, Franciaország) veszünk részt csapatainkkal.

  • Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyesülete

    Kelta-Wicca Hagyományőrzők EgyesületeA Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyesületének bemutatkozása: A KWHE a Wicca vallás hagyományait ötvözi az ősi és modern mágikus tradíciókkal, és egységes, szabad rendszert alakít ki, melyben mindenki saját igényeinek megfelelően találhatja meg egyéni útját, világnézetét. A Kelta-Wicca Hagyományőrzők vezetését a Nagytanács végzi, melynek legfőbb feladata az irányítás, a beavatandók számára a vallás és a mágia gyakorlásához és továbbviteléhez szükséges tudás átadása, a covenek vezetőinek a legmagasabb szintű beavatás átadása.

  • Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

    A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk célja, hogy Debrecenben és tágabb környezetében a közösségi közlekedést és a kerékpáros közlekedést népszerűsítsük, támogassuk, valamint az ezen közlekedési módot igénybe vevő utasok és utazók érdekeit képviseljük.

  • ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület

    ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú EgyesületAz ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Az egyesület azzal a céllal alakult, hogy oktatási, művészeti és terápiás programok létrehozásával segítse a különböző fogyatékossággal élő emberek társadalmi felzárkóztatását. Tevékenységünk révén egyrészt elősegítjük a fogyatékos emberek testi és lelki állapotának javulását (lehetőséget biztosítva saját teljességük megélésére), valamint felmutatjuk azokat a speciális értékeket, melyeket a különböző sérülésekkel élő emberek a többségi társadalom számára nyújtani tudnak.

  • Minden Gyerek Lakjon Jól

    A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány bemutatkozása: A MINDEN GYEREK LAKJON JÓL! kezdeményezés célja, hogy társadalmi összefogással biztosítsa a leginkább veszélyeztetett helyeken az éhes ill. alultáplált gyermekek számára a megfelelő ennivalót az iskolai étkeztetés keretében.

Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.