rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • A Szív Hangja Közhasznú Alapítvány

  • Share on Tumblr

    A Szív Hangja Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Szív Hangja Közhasznú Alapítványt az Alapító azzal a szándékkal hozta létre, hogy Hazánkban minden rászoruló egyént, közösséget és intézményt támogasson. közhasznú tevékenységünk során olyan feladatokat látunk el, amelyről más állami szervnek, vagy önkormányzatnak kellene gondoskodnia.

    Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
    Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.

    Több fővárosi és vidéki önkormányzat kezelésében lévő kórházzal kötöttünk együttműködési megállapodást, hogy segítsük munkájukat, és a betegek gyógyulását. Több millió forinttal támogatjuk azon egészségügyi intézményeket, amelyek műszer vagy egyéb orvosi diagnosztikai eszközök megvásárlását kérik tőlünk.

    Mindemellett a " A Szív Hangja Közhasznú Alapítvány " rendszeresen segíti a szociálisan és egészségügyileg rászorult személyeket, közösségeket. A 3 fős Kuratóriumi Bizottság a beérkezett kérelmeket a kuratóriumi üléseken bírálja el.

    Céljaink:

    A "A Szív Hangja Közhasznú Alapítvány " 2002 óta működik. Kiemelt programunk, hogy hozzájáruljunk a hazai kórházak műszerezettségének fejlesztéséhez, valamint a szociálisan és egészségügyileg rászorult személyek helyzetének javításához . Ennek keretében évente 8-10 db életmentő orvosi műszert vásárolunk meg annak köszönhetően, hogy hányan vállalják fel társadalmi szerepvállalásukat, illetve hány pályázatot nyer el alapítványunk. A " A Szív Hangja Közhasznú Alapítvány " emellett számos szociális intézményt és szociálisan hátrányos helyzetben lévő családot támogat folyamatosan élelmiszerrel, ruházattal, gyógyszerrel és más a napi élethez nélkülözhetetlen eszközökkel, alapvető szükségleti cikkekkel. Továbbá céljaink között szerepel, hogy az elemi károk sújtotta területen élők életkörülményein javítsunk valamint, hogy az alapítványunk a segítő munkáját a határon túra is kiterjessze

    A Szív Hangja Közhasznú Alapítvány részére az adó 1%-os felajánláshoz az adószám: 18246733-1-43

    Adó 1 százalék kapcsán további információ: A Szív Hangja Közhasznú Alapítvány

    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden, amit az adó egy százalék kapcsán tudni kell ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek ismertetői. Az szja 1+1% felajánlással segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos. Adó 1 százalék felajánlás révén segítsen Ön is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete

    Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú EgyesületeA Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesületének bemutatkozása: A történet 2006-ban kezdődött. A XXI. század hajnalán, hol máshol, mint az interneten. Egy jól ismert kutyás fórumon „csillár” felhívására gyűltek össze a régió állatvédelemre nyitott gondolkodású kutyásai. Eleinte csak eszme- és információcsere zajlott a neten, majd az első igazi mentések: hazajuttatott csavargó ebek, gazdihoz adott kutyák… Hamar kiderült, a környéken (sajnos) nagy szükség van az állatvédők munkájára, a kezdeti sikerek pedig kedvet és erőt adtak az elinduláshoz azon a szakmai úton, melyen azóta is járunk.

  • Drogprevenciós Munkacsoport

    A Drogprevenciós Munkacsoport bemutatkozása: A szenvedélybetegség, továbbá a szenvedélybetegséghez kapcsolódó problémák a mai magyar, illetve általában az európai társadalmat igen komolyan érintő kérdések. A szenvedélybetegségnek súlyos társadalmi (például felbomló családok) és gazdasági hatásai vannak (például munkaerő képesség csökkenése, szociális és egészségügyi kiadások emelkedése, bűnözés okozta károk növekedése).

  • Pathmosz Alapítvány

    Pathmosz AlapítványA Pathmosz Alapítvány bemutatkozása:A Pathmosz Alapítvány azért alapíttatott, hogy a csepel-központi református gyülekezet jövője emberi segítség által az áldozatkészség mértékében biztosítva legyen. Az alapítvány célja a Csepel Központi Református Egyházközséghez kapcsolódva támogatni a csepeli hívők és az „úton lévők” (hitüket keresők) életét. Különösen: a templom és a hozzá kötődő parókia állandó működésének segítése; a csepeli fiatalok lelki épülésének elősegítése; az idősek segítése az egyházközségen belül.

  • Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely Alapítvány - Kulturális tevékenység, tehetséggondozás

    Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely Alapítvány - Kulturális tevékenység, tehetséggondozásA Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely Alapítvány bemutatkozása: A műhely legfőbb célja, hogy a kortárs művészet kérdéseit beépítse az alkotói folyamatokba, valamint a tehetséggondozás. A Műhely a számára otthont adó Magyar Nemzeti Galéria épületében 1991-től alapítványi, 1998-tól közhasznú, 2014-től kiemelten közhasznú alapítványként tevékenykedik. Az alapítvány tevékenységei: A kulturális örökség védelme keretében a kulturális javakhoz, művészeti alkotásokhoz és az alkotáshoz való viszonyulás felderítése, dokumentálása, kísérleti magvalósítása közfeladat, melyhez a tevékenység kapcsolódik.

  • Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány

    Az Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány célja: a Magyarországon élő, magyar állampolgárságú gyermekek külföldön, kivételes esetben belföldön történő gyógykezelésének pénzügyi támogatása, - olyan speciális esetekben, amikor az a hazai intézetekben, vagy külföldi szakember meghívásos közreműködésével nem biztosítható.

  • Dunakesziért Mentők Alapítvány

    A Dunakesziért Mentők Alapítvány bemutatkozása: A Dunakesziért Mentők Alapítvány segítséget nyújt Dunakeszin és Fóton önálló, jól felszerelt orvosi ügyeleti autóval, külön személyzettel: orvossal és sürgősségi betegellátásban jártas ápolóval.

  • SHOGUN Sportegyesület - Sportszervezet

    SHOGUN Sportegyesület - SportszervezetA SHOGUN Sportegyesület bemutatkozása: Az Sportegyesület célkitűzései: A Kyokushin Karate filozófiai és Keleti Harcművészeti oktatása és népszerűsítése gyermekek, fiatalkorúak és felnőttek részére, elősegítve ezzel a sportolás iránti szeretet és igényt, valamint az egészséges testi– és lelki fejlődést. A Karate oktatási rendszerében – a fegyelem, a tisztelet és az önismeret előtérbe helyezésével – a kiegyensúlyozott és harmonikus életre, valamint közösségi szellemre való nevelés is hangsúlyt kap.

  • Körös-szögi Hagyományőrző Csikós Egyesület

    Körös-szögi Hagyományőrző Csikós EgyesületA Körös-szögi Hagyományőrző Csikós Egyesület bemutatkozása: 2009-ben indultunk. Eddig is tevékenykedtünk, de nem szervezett formában. Hosszú évek óta tartunk bemutatókat és járjuk az Alföldet. A klub magja egy baráti társaság, csak eddig névlegesen nem egy csapatot alkottak. A székhelyünk Szarvason van. Tagjaink Békésszentandrásiak, Szarvasiak, Kondorosiak, Nagyszénásiak. Elsősorban az a feladatunk, hogy megismertessük a pusztai hangulatot az emberekkel. Megmutassuk, hogyan éltek, öltöztek, viselkedtek elődeink.

  • Szent Imre Kórház Fejlesztési Alapítvány

    Szent Imre Kórház Fejlesztési AlapítványA Szent Imre Kórház Fejlesztési Alapítvány bemutatkozása: A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház területi ellátási kötelezettségének megfelelően a XI. és XXII. kerület lakosai egészségének megőrzésére, a megbetegedések megelőzésére, betegség esetén annak megállapítására és gyógykezelésére, kritikus esetben az életveszély elhárítására hivatott intézmény. Hitvallásunk a beteg, a szenvedő segítése. Aktívan hozzájárulunk az egészség javításához, a betegségből való minél gyorsabb és eredményesebb felépüléshez.

  • Bese Természetvédelmi Egyesület

    A Bese Természetvédelmi Egyesület bemutatkozása: A Bese Egyesületet 2008-ban lelkes természetvédő fiatalok alakították. Tagjaink közül többen a hivatásos természetvédelemben dolgozik, de van köztünk ökológus, közösségfejlesztő és tanár is.

  • Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület

    Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző EgyesületA Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása: Közhasznú civil szervezetként számos tervünk, ötletünk van, hogy mivel tudnánk színesebbé tenni a környezetünkben élők mindennapjait úgy, hogy közben a fenntartható társadalom eszméjét is figyelembe vegyük. Egyesületünk rendezvényei, programjai mindenki számára elérhetőek. Nem az a célunk, hogy költséges tömegrendezvényeket tartsunk, minden programunkat értékteremtő szándékkal tervezünk meg. Szabadidőnkben a világ megmentésén dolgozunk!

  • „Csepp a tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány - Fogyatékkal élők segítése

    „Csepp a tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány - Fogyatékkal élők segítéseA „Csepp a tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány bemutatkozása: Célkitűzésünk a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek személyiségének és képességeinek fejlesztése, egészségtudatosságra nevelése, értékközvetítés, hagyományőrzés; hosszútávú célunk pedig minta nyújtása a szabadidő hasznos eltöltésére és a konstruktív életvezetés kialakítására. Mi, Pankások minden olyan tevékenységbe bevonni kívánjuk a gyerekeket, amelyek a családban felnövő társaiknak megadattak, a gyermekotthonban viszont nincs már kapacitás ezek biztosítására.

  • Eötvös Loránd Fizikai Társulat

    Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat bemutatkozása: Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elődjét a Mathematikai és Physikai Társulatot Eötvös Loránd 1891-ben alapította abból a célból, hogy hazánk matematikusait, és fizikusait - beleértve ezeket a diszciplínákat tanító tanárokat is - összefogja.

  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bemutatkozása: A Magyar Madártani Egyesületet (MME) 1974-ben hozta létre 200 alapító tag, a Természetvédelmi kiegészítés a nevünkbe csak később, 1990-ben került be. Az MME hazánk, és Közép-Kelet-Európa legnagyobb, 10.000 tagot számláló, politikától független társadalmi szervezete.

  • Állatokat Védjük Együtt Alapítvány

    Állatokat Védjük Együtt AlapítványAz Állatokat Védjük Együtt Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunkat 1995-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy a megunt, utcára került kutyákat befogadjuk és részükre megfelelő helyet, s ellátást biztosítva új gazdát találjunk nekik. Ezért az Állatkórház (Eger, Szövetkezet u. 4 ) területén megnyitottuk állatmenhelyünket, mely kezdetben 15 férőhelyes volt 3 kennellel. Ma már a Kórház jóvoltából a részünkre átadott területen 50 férőhelyes, 14 kennelből álló menhelyet tudunk működtetni. Átlagos létszámunk 100-110 fő, mely éves viszonylatban 500-600 kutya megfordulását jelenti menhelyünkön!

  • Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület - Gyermekmentés

    Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület - GyermekmentésA Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület bemutatkozása: Az egyesület azokra az átmenetileg, vagy tartósan család nélkül maradt gyermekekre vigyáz és felügyel, akikről ma az állam gondoskodik ( 3 gyermekotthon és 19 lakásotthon több mint 500-800 gyermek és fiatal). Egyesületünket 1999 óta működik közhasznú szervezetként. Tagságunk 24 olyan emberből áll, akik nem csak átérezték ezeknek a gyerekeknek nehéz sorsát, hanem szerepet is vállalnak abban, hogy az otthonok lakóinak örömet, meglepetést szerezzenek, életükbe személyes törődést, szeretetet vigyenek.

  • Napsugár\'67 Alapítvány

    A Napsugár\'67 Alapítvány bemutatkozása: A Napsugár\'67 Alapítvány 1998-tól segíti a fogyatékosokat, különösen a kommunikációjukban sérült autistákat és családjukat. Az alapítvány 2008-ig a gyöngyösi Autista Segítő Központ (ASK) és a karácsondi Boróka Autista Majorság felépítését adománygyűjtéssel, pályázatokkal, önkéntes munkával támogatta.

  • Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért

    Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a CsaládokértAz Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk 2003. januárjában jött létre örökbefogadó szülők és örökbefogadással foglalkozó szakemberek kezdeményezésére. Szervezetünk legfontosabb célkitűzése: elsősorban egy olyan támogató csoport megteremtése örökbefogadó vagy örökbefogadni szándékozó szülőknek, ahol segítséget kaphatnak az örökbefogadással az örökbefogadott gyermek felnevelésével kapcsolatosban. Szülőklubbal, felkészítő programokkal, tanácsadással, családterápiával, és más családtámogató módszerekkel segíti hozzá a családokat a harmonikus, biztonságos működéshez.

  • A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány

    A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány bemutatkozása: A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány 1991 óta segíti a szívbeteg újszülöttek, csecsemők és gyermekek gyógyulását. Székhelyünk a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja, ahol a Magyarországon végzett gyermekkori szívműtétek több mint 80%-a, a szívkatéteres terápiás beavatkozások közel 100%-a zajlik.

  • Vadvirág Alapítvány

    Vadvirág AlapítványA Vadvirág Alapítvány: Tevékenységünkkel olyan társadalom kialakításához szeretnénk hozzájárulni, ahol az emberi méltóság és a segítségnyújtás az elsődleges értékek közé tartoznak. A Vadvirág Alapítványt 1995-ben hoztuk létre. Első szolgáltatásaink sérült gyermekeknek szóltak, de amennyiben a tevékenység és a gyermekek állapota megengedte, integrált módon szerveztük. Az egészséges gyermekek bevonása a csoportos foglalkozásokba feloldotta a határokat az egészséges és a sajátosan fejlődő gyermekek között.

Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.