2023.06.07. - Róbert

Bese Természetvédelmi Egyesület

A Bese Természetvédelmi Egyesület bemutatkozása: A Bese Egyesületet 2008-ban lelkes természetvédő fiatalok alakították. Tagjaink közül többen a hivatásos természetvédelemben dolgozik, de van köztünk ökológus, közösségfejlesztő és tanár is.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

Kezdetben szinte kizárólag klasszikus természetvédelmi feladatokat láttunk el, majd ráébredtünk arra, hogy a természetvédelmet sokkal tágabban kell értelmezni. Az ember és a hagyományos tájhasználat ugyanúgy része, ráadásul ha az ember oly módon együtt élne a természettel, ahogy száz évvel ezelőttig tette, akkor a klasszikus természetvédelemre csak részben lenne szükség.

Éppen ezért az utóbbi években nem csak a vadon élő fajokra koncentrálunk, hanem a középpontba helyeztük a tájban élő embert és az általa nemesített mezőgazdasági fajokat és fajtákat, valamint a hagyományos tájhasználattal és a fenntartható életmóddal kezdtünk el foglalkozni. Magyarországon is, de a térségünkben különösen kevesen foglalkoznak agroökológiával, pedig a tájgazdálkodás, a biodiverzitás védelem szerves és elengedhetetlen része. Az elmúlt évben kezdtük el a hagyományos gyümölcsfajták felmérését, fajtamentését, gyűjteményes és szaporító kert létrehozását a Fenntartható Dél-Borsod Program keretében. Ökobanzáj címen programsorozatot rendeztük, kezdetben a Védegylet Egyesület „Vigyázat ehető!” filmvetítési kampányához kapcsolódva, majd a programsorozat további lépéseiként megvizsgáltuk a Dél-Borsod, a Tisza-tó környéke és a Bükkalja problémáit és megoldási lehetőségeket kerestünk/keresünk rájuk, bevonva az itt élő, velünk együtt gondolkodó embereket, közösségeket.

A tagjaink hazai és nemzetközi szinten is közreműködnek a tájfajták fennmaradásáért folyó küzdelemben, például 2013-ban részt vettünk Bécsben a Seed Legistlation fórumon, majd Svájcban rendezett Let’s Liberate Diversity konferencián. A dél-borsodi térségben megvizsgáltuk a lakosság hozzáállását a helyi termékekhez, és a helyi termelők elérhetőségeiből egy on-line adatbázist készítettünk. A Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete alapító tagjai vagyunk.

A Bese Természetvédelmi Egyesület részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 19211514-1-05

Adó 1 százalék kapcsán további információ: Bese Természetvédelmi Egyesület


Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!
bohócdoktor vizit szja 1%