rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Hazatalálás Alapítvány

  • Share on Tumblr

    Hazatalálás AlapítványA Hazatalálás Alapítvány bemutatkozása: Azóta is fontosnak tartjuk az alapításkor kitűzött céljaink megvalósítását, melyet főleg adományokból és cél szerinti támogatásokból áll módunkban finanszírozni. Közhasznú szervezetként szeretnénk megismertetni Aba település és környéke területén élő helyi lakosságot kulturális örökségeivel, a kistérség történelmi, építészeti, közművelődési és muzeális értékeivel. Célunk az egészségesebb életmód közösségi feltételeinek elősegítése, melyet többek között egységes sportneveléssel, a Baranta tradicionális harcművészet támogatásával szeretnénk megvalósítani.

    Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
    Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.

    Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük a lakosságot a természet és állatvédelem fontosságával, ennek elősegítéséhez lépéseket tegyünk. Kézműves táborok szervezésével és támogatásával szeretnénk hozzájárulni a tájba illő hagyományos mesterségek felelevenítéséhez. Főbb céljaink közé tartozik az abai Atilla Király Gimnázium működésének folyamatos támogatása.

    A Hazatalálás Alapítvány részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18502394-2-07

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Hazatalálás Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden, amit az adó egy százalék kapcsán tudni kell ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek ismertetői. Az szja 1+1% felajánlással segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos. Adó 1 százalék felajánlás révén segítsen Ön is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház

    A chanbuddhizmus a buddhista világvallás egyik legnagyobb ága, mely legmélyebben megőrizte az alapító - Shakjamunki Buddha - eredeti tanítási módszerének lényegét.

  • Nemzetközi Segítség és Barátság Egyesület - Társadalmi fejlesztés, fejlődés

    Nemzetközi Segítség és Barátság Egyesület - Társadalmi fejlesztés, fejlődésA Nemzetközi Segítség és Barátság Egyesület bemutatkozása: Az egyesület segíti a társadalmi változásokat és a fejlődést. Tevékenységeink az együttműködésre és a hosszú távú fejlesztési programokra fektetik a hangsúlyt. Egyéneket és közösségeket szeretnénk motiválni azáltal, hogy tudatosítjuk, a mindenki által elérhető jólét önállóságból és erkölcsi indíttatású tevékenységekből fakad. Olyan rövid és hosszú távú programokat támogatunk, amelyek a segélyezettek aktív részvételét igénylik: energiájukat, idejüket, forrásaikat befektetve mozdítsák elő a program sikerét.

  • Igazgyöngy Alapítvány

    Az Igazgyöngy Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk kiemelten közhasznú civil szervezet, elsődleges célja az alapfokú művészeti oktatás, a hátrányos helyzetű és roma tanulók fejlesztése.

  • Magyar Geofizikusok Egyesülete

    Magyar Geofizikusok EgyesületeA Magyar Geofizikusok Egyesületének bemutatkozása: A Magyar Geofizikusok Egyesülete közhasznú civil szervezet, tudományos egyesület. 1954-ben alapították a geofizikai tudományok fejlődésének előmozdítására, egyben tagjai szakmai érdekeinek védelmére. Vallott feladatai közé tartozik az ifjúság és a közvélemény körében a földtudományi ismeretek terjesztése, valamint gondoskodás szakmai múltunk emlékeiről. Mit tesz az Egyesület a társadalomért? Résztveszünk az ismeretterjesztésben, tudományos találkozókat szervezünk.

  • Szigetvári Buborék Alapítvány

    Szigetvári Buborék AlapítványA Szigetvári Buborék Alapítvány bemutatkozása: Hazánkban a szív és érrendszeri betegségben szenvedők túlnyomó többségét azok teszik ki, akik nem végeztek életük folyamán rendszeres testmozgást. Manapság a legfontosabb feladatunk minél több embert meggyőzni arról, hogy az egészséges életmód velejárója a rendszeres testmozgás. Megelőzhető a sport által korunk népbetegségei illetve a gyógyulás szerves részét képezheti. Egy uszoda minden korosztály számára lehetőséget, biztosít sportolni.

  • Körös Kajak Sportegyesület

    A Körös Kajak Sportegyesület bemutatkozása: A Körös Kajak Sportegyesület hivatalosan 1997. július 11-én kezdte meg működését 12 alapító taggal. Kezdetben nehézséget okozott a tárgyi feltételek biztosítása, de köszönettel tartozunk támogatóinknak, elsősorban Gyomaendrőd Város Önkormányzatának, vállalkozóinak, valamint a sportolóknak és szüleiknek, akiknek segítségével az egyesület hajóállománya és felszerelése folyamatosan gyarapodik.

  • Veszprémi Úszó Klub

    Veszprémi Úszó KlubA Veszprémi Úszó Klub bemutatkozása: Az egyesület célja, hogy módot nyújtson tagjainak érdekeik, céljaik kifejezésére, lehetőséget azok érvényesülésére és szükség esetén ellássa azok képviseletét. Következetesen törekszik tevékenységi körébe tartozó feladatoknak a tagok érdekeivel összhangban való végrehajtására. Az egyesület céljai és célját megvalósító eszközei: Népszerűsíti az úszást, triatlont és a hozzájuk kapcsolódó sportágakat. Megteremti a sportágak gyakorlásának tárgyi feltételeit.

  • Szól a szív... Alapítvány

    A Szól a szív... Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány a látásukban súlyosan sérült (vak) gyermekek érdekében jött létre. A Szól a szív… Alapítvány 1987-óta működik a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthonában.

  • Látó-Tér Alapítvány

    A Látó-Tér Alapítvány bemutatkozása: A Látó-Tér Alapítvány kiemelten közhasznú szervezet. 1996-os megalakulása óta különféle, többségében rehabilitációs jellegű programmal és szolgáltatással segíti a látássérült embereket mind az informatika, mind a sport, mind a művelődés terén.

  • Akarat Diáksport Egyesület

    Akarat Diáksport EgyesületAz Akarat Diáksport Egyesület bemutatkozása: Az AKARAT DSE az 1973-as évtől kezdődően szervezi testnevelés terápiás edzéseit elsősorban légzőszervi beteg és tartáshibás gyermekek számára. A gyerekeket az életkor, az úszástudás, a betegség és a terhelhetőségi szint szerit csoportokba osztjuk. Az egyes csoportokban a gyerekek rendszerint heti két alkalommal vesznek részt úszó, futó illetve tornatermi edzéseken. A gyógyprogram megvalósítását segíti a sportklub mintájú szervezési forma ami az edzések mellett társaságot és közösséghez való tartozást biztosít mind a gyerekek, mind szüleik számára.

  • Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület - Kulturális tevékenység, hagyományőrzés

    Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület - Kulturális tevékenység, hagyományőrzésA Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása: Múltunk a Gyöngyösbokréta mozgalomra vezethető vissza, innen ered az egyesület neve is. Az akkor, és a későbbi Pávakörben együtt éneklő tagokból mai napig is többen énekelnek, táncolnak közöttük aktívan. Kisebb megszakításokkal a 60-as évek óta működik az együttes mintegy 60 fővel. 1992-ben váltunk egyesületté. Folyamatosan bővítjük, megújítjuk a csoportot fiatalokkal. Az egyesületen belül ma már citerazenekar, női kórus valamint tánccsoport is található. Gyakran állunk színpadra külön- külön és együtt is. A citerazenekar adja a kíséretet a táncokhoz.

  • Magyar Lovasterápia Szövetség

    Magyar Lovasterápia SzövetségA Magyar Lovasterápia Szövetség bemutatkozása: A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány 1997-ben alakult. Szövetségünk célja a lovasterápiával, mint komplex egészségügyi és pedagógiai célú prevencióval, habilitációval, és rehabilitációval foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása, érdekeinek védelme. Céljaink: a lovasterápiával foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése; normák, szabályok kidolgozása, nemzetközi standardok meghonosítása; nemzetközi kapcsolatok kialakítása.

  • Göcsej Kutya Klub

    Göcsej Kutya KlubA Göcsej Kutya Klub bemutatkozása: Az 1994-ben alakult Göcsej Kutya Klub hobbi és sport célú, non-profit egyesületként működik Zalaegerszegen. A Magyar Kutyások Szövetségének tagja. A klubban folytatott tevékenységeink közül kezdetben a munkakutya sporthoz kapcsolódó engedelmes, nyomkövetési és őrző-védő ágazatok voltak a meghatározóak. Az évek alatt az érdeklődési körünk fokozatosan bővült, bekapcsolódtunk az agility, a terápiás kutya képzés világába, illetve belekóstoltunk az őrző-védő ágazathoz tartozó mondioring sportba is.

  • Csodamanó Alapítvány

    A Csodamanó Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunkat 2009 végén alapította Hajdu Judit a születési oxigénhiány miatt agysérült gyermekek rehabilitációjának támogatására, miután kislánya, Barbara 2008-ban bilaterális agykárosodást szenvedett az elhúzódó szülés következtében.

  • Éger Ág Alapítvány - Kulturális szervezet

    Éger Ág Alapítvány - Kulturális szervezetAz Éger Ág Alapítvány bemutatkozása: Falunapokat szerveztünk éveken keresztül, majd megérett bennünk, hogy létre kell hoznunk egy civil szervezetet, hogy hivatalossá tegyük tevékenységünket. Így jött létre az Éger Ág Alapítvány 2003-ban. Az Alapítvány útja sem volt végig kikövezve. Sokat topogtunk helyben és amit évente az asztalra le tudtunk tenni azt úgy éreztük kevés, ahhoz képest, hogy milyen erőfeszítésbe tellett. A tanulópénz az évek során nem maradt el, de ha lassan is mégis egyre előrébb jutottunk és egyre merészebbek lettek álmaink.

  • Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület

    A Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület bemutatkozása: 2005 őszén gyűltünk össze először, hogy segítsünk az állatmenhelyeknek. Rövidesen rájöttünk, hogy amellett, hogy aktívan részt vállalunk a menhelyeken folyó tevékenységekben, szeretnénk a helyzet megelőzésében is részt venni. Rövidtávú és hosszútávú céljaink közé ezért ezt is beiktattuk és hivatalos szervezetté váltunk.

  • Budapesti Önkéntes Mentő Egylet - Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány

    A Budapesti Önkéntes Mentő Egylet - Katasztrófa Elhárítási Csoport Alapítvány bemutatkozása: Alpin és speciális mentési technikánk segítségével olyan helyekre is eljutunk, amelyek mások számára elérhetetlen. Gyakran elsőként érünk a katasztrófa helyszínére, ahol elsősegélynyújtásban részesítjük a rászorulót. A helyzet felmérése után kapcsolatba lépünk a civil karitatív egységekkel és a hatóságokkal.

  • Csakazért Sportegyesület

    Csakazért SportegyesületA Csakazért Sportegyesület bemutatkozása: Egyesületünk, 2004 szeptemberében alakult azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a Szegeden és környékén élő ép és mozgássérült tagjainak rendszeres és minőségi sporttevékenység gyakorlására, illetve versenyeken való megmérettetésére. Munkánkat volt válogatott sportolók és képzett szakemberek, gyógytestnevelők, edzők segítik. Célunk a mozgás és az ülőröplabda megismertetése és megszerettetése, az egészséges életre nevelés és a mozgáskorlátozott emberek mindennapi életkörülményeinek javítása a sport segítségével.

  • Bethesda Kórház Alapítvány

    Bethesda Kórház AlapítványA Bethesda Kórház Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk legfontosabb célkitűzése, hogy anyagi források felkutatásával, összegyűjtésével, akciók szervezésével megteremtse annak lehetőségét, hogy felújítások, beruházások valósulhassanak meg a Bethesda Gyermekkórházban; az ott folyó gyógyító munka segítésére orvosi műszerek, eszközök kerülhessenek beszerzésre. Egy új közforgalmú gyógyszertár kialakítását végeztük el és a Norvég Alapból nyert pályázat megvalósítása történt meg, amely energetikai beruházás során megújult a betegellátó osztályok integrált hűtés-fűtés rendszere.

  • Trefort Gyakorlóiskola Alapítvány

    Trefort Gyakorlóiskola AlapítványA Trefort Gyakorlóiskola Alapítvány bemutatkozása: Alapítókat az a tartós közérdekű cél vezérli, hogy a nagy múltú Trefort Ágoston Gyakorlóiskola diákjainak továbbképzési lehetőségeit szélesítsék, és önképzési törekvéseiket támogassák az alábbi területeken: - Az iskola tudományos és művészeti diákköri rendezvényeinek támogatása, a diáknapok rendszeres szervezésének elősegítése, az abban rejlő régi, nemes iskolai hagyományok felelevenítése a szülők és a volt diákok bevonásával. - A gyakorlóiskola tanulói által használt oktatási eszközrendszer fejlesztésének támogatása.

Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.