rss
bohócdoktor vizit szja 1%
  • Narconon Magyarország Alapítvány

  • Share on Tumblr

    Narconon Magyarország AlapítványNarconon Magyarország Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány 1997-ben jött létre, majd egy év múlva megkapta a "kiemelten közhasznú" minősítést. Civil szervezetként non-profit gazdálkodással tevékenykedik. Bevételeit vállalkozók, és magánszemélyek támogatásaiból kapja, melyet a különféle drogokkal kapcsolatos ismertető anyagok nyomtatására, levelezésekre és tájékoztató programok finanszírozására fordítja. Eszközeihez adományok útján jutott. A hazai Narconon hasonlóan a nemzetközi szervezethez, oktatások során drogmegelőzéssel és kilenc lépésből álló program alkalmazásával drogrehabilitációval foglalkozik.

    Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
    Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.

    A rehabilitáció után a programon résztvevő személy saját szándékából már nem nyúl kábítószerekhez.

    Az alapítvány célja olyan drogmentes környezet megteremtése, ahol a drogfogyasztás minimális, a drogokkal kapcsolatos bűnözés már nem mérhető, az emberek a problémáikat megoldják, és nem menekülnek a drogok homályos világába.

    A magyarországi Narconon fő feladatának tartja, hogy minél többen megismerjék azt, hogy van megoldás mindenféle függőség teljes értékű kezelésére, és hogy programja hazánkban is akkreditált és államilag finanszírozott legyen.

    A Narconon Magyarország Alapítvány részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18086539-1-42

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Narconon Magyarország Alapítvány


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden, amit az adó egy százalék kapcsán tudni kell ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek ismertetői. Az szja 1+1% felajánlással segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos. Adó 1 százalék felajánlás révén segítsen Ön is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Apró Paták Lovas Sport Egyesület - Sport tevékenység

    Apró Paták Lovas Sport Egyesület - Sport tevékenységAz Apró Paták Lovas Sport Egyesület bemutatkozása: Az egyesület létrehozásának az volt a célja, hogy mindenki számára elérhető legyen a lovaglás lehetősége. A szervezet létrejöttével a célok eléréséhez szükséges társadalmi és anyagi feltételeket akarta megteremteni. A szervezet alapfeladatának tartja: 1. a lovassport népszerűsítését a lakosság körében, különös tekintettel az ifjúságra. 2. lovas sportolási lehetőség biztosítását az ifjúság és a gyermekek számára. 3. a lovas sporthoz szükséges felszerelések, eszközök beszerzésének támogatását.

  • DÉMOSZTHENÉSZ Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete

    A DÉMOSZTHENÉSZ Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesületének bemutatkozása: Az egyesület célja a logopédiai alapellátásban nem gondozott (0-4 éves és 14 éven felüli) beszédhibások, a beszédhibás gyermekek szülei és a segítő szakemberek szakmai érdekképviselete, a beszédkultúrájukat fejleszteni kívánó felnőttek beszédtechnikai képzése.

  • Kutyákkal az Életért Alapítvány

    A Kutyákkal az Életért Alapítvány bemutatkozása: A Kutyákkal az Életért Közhasznú Alapítvány 2004-ben magánvagyon felhasználásával, azzal a szándékkal jött létre, hogy segítse és támogassa a mentőkutyák, vakvezető-kutyák, terápiás-kutyák, más segítőkutyák, szolgálati-kutyák kiképzésével, tréningben tartásával, ezek alkalmazásával, valamint az állatvédelemmel foglalkozó civil kezdeményezéseket.

  • Veszprémi Úszó Klub

    Veszprémi Úszó KlubA Veszprémi Úszó Klub bemutatkozása: Az egyesület célja, hogy módot nyújtson tagjainak érdekeik, céljaik kifejezésére, lehetőséget azok érvényesülésére és szükség esetén ellássa azok képviseletét. Következetesen törekszik tevékenységi körébe tartozó feladatoknak a tagok érdekeivel összhangban való végrehajtására. Az egyesület céljai és célját megvalósító eszközei: Népszerűsíti az úszást, triatlont és a hozzájuk kapcsolódó sportágakat. Megteremti a sportágak gyakorlásának tárgyi feltételeit.

  • Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület

    Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő EgyesületA Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület bemutatkozása: A Célunk, hogy az elkóborolt állatok visszakerüljenek az eredeti gazdijukhoz, (amennyiben ez nem valósul meg) és 14 napon belül nem jelentkeznek értük új szerető otthon keresünk nekik. Továbbá az elhagyott/kidobott állatok segítségére is sietünk, szeretnék ha ők is minél hamarabb új,kedves és boldog kutyusok lehessenek,egy olyan környezetben ahol szeretik és tisztelik őket egy életen át. Mi azon dolgozunk, hogy nekik új életük lehessen, számodra, pedig megtaláljuk a nagyszerű társat.

  • KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete

    A KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesületének bemutatkozása: A KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete 2007 tavaszán alakult, hihetetlen összefogással, lelkesedéssel. Elsősorban azzal a szándékkal jöttünk létre, hogy segítsünk a bajba jutott, utcára, illetve a gyepmesteri telepre került kutyákon, formáljuk és segítsük a felelős állattartást, illetve célunk volt még egy állatotthon felépítése.

  • Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány

    A Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány bemutatkozása: Menhelyet nem üzemeltetünk, a mindennapi feladatokat 2 ember látja el, szabad időből, fizetett, 8 órás munkájuk mellett! A kóbor állatokat ideiglenes befogadóknál helyezzük el, végleges otthont keresünk nekik, orvosi ellátást biztosítunk számukra sürgős esetekben.

  • Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület

    Kőbányai Ifjúsági SportegyesületA Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület bemutatkozása: A Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület (KISE) 1997. 03. 21-én alakult, a Budapest Football Club (BFC) utódjaként. Az egyesület, Kőbányán egyedüliként, kizárólag labdarúgó utánpótlás neveléssel foglalkozik. Az egyesület célja a sport szeretetére való nevelés egészséges gyermekek, illetve versenyképes labdarúgók képzése korszerű módszerek alkalmazásával. Csapataink számára egységes edzésszerelést biztosítunk. Külföldi tornákon (Spanyolország, Olaszország, Németország, Ausztria, Franciaország) veszünk részt csapatainkkal.

  • Kutyamentő Angyalok Egyesület - Állatvédelem

    Kutyamentő Angyalok Egyesület - ÁllatvédelemA Kutyamentő Angyalok Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk küldetésének tekinti az állatok tiszteletének népszerűsítését, hogy az állatokat ne csak haszontárgyként tartsák számon, hanem érezni, örülni képes élőlényként bánjanak velük. Ezen kívül, felvesszük a harcot a rossz bánásmódok ellen, különös tekintettel az állatkínzásokra.Megteszünk mindent, hogy a tudomásunkra jutott esetek ne maradjanak büntetlenül! Célkitűzéseink: Szeretnénk az emberek szemét felnyitni, hogy miért fontos az ivartalanítás. A megfelelő állattartási kultúrát elérni hazánkban.

  • Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány

    A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány bemutatkozása: Koraszülött mentésre akkor van szükség, ha a kicsik olyan helyen látják meg a napvilágot, ahol nincsenek meg az ellátásukhoz szükséges feltételek. Ilyenkor koraszülött mentőautóban szállítják őket a legközelebbi koraszülött osztályra. Ez a tevékenység jól felszerelt, speciálismentőautókat, szakképzett személyzetet és 24 órás készenlétet igényel.

  • Kéz a Kézben Alapítvány

    Kéz a Kézben AlapítványA Kéz a Kézben Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunkat 1991-ben alapította a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevelőtestülete. A szervezet célja, a támogatottak köre az eltelt több mint két évtized alatt jelentősen megváltozott, bővült. Alapítványunk közhasznú besorolást kapott. A Kispesten élő és tanuló sajátos nevelési igényű gyermekek (tanulásban vagy értelmileg akadályozott, autizmussal élő, mozgáskorlátozott, beszédfogyatékos) életkörülményeinek javítása.

  • Magyar Katolikus Egyház

    Magyar Katolikus EgyházA Magyar Katolikus Egyház bemutatkozása: A Magyar Katolikus Egyház országunk legnagyobb történelmi egyháza. Szent István királyunk államalapítása óta a magyar társadalom alapja a keresztény értékrend. A kereszténység azóta is átszövi a magyar emberek mindennapjait és Jézus Krisztus örömhírének továbbadására és a szeretet szolgálat gyakorlására törekszik. Ez a szolgálat már életünk kezdetén meghatározó szerepet tölt be és egyre hangsúlyosabbá válik az élet előrehaladtával , hiszen Isten a szeretet, így Benne való hitünkről és Vele megélt közösségünkről leginkább szeretetből fakadó tetteink tanúskodnak.

  • Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete

    Természet- és Környezetvédő Tanárok EgyesületeA Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének bemutatkozása: Az Egyesület 1991-ben olyan tanárokból alakult, akik a megalakulás előtt is a nevelés megújításán fáradoztak. Kedvezően befolyásolta ezt a tényt az a körülmény, hogy ezek a tanárok az ELTE Természettudományi Kara környezetvédelmi intenzív tanár-továbbképzésén összetalálkoztak. így az első évfolyam a kurzus szervezőivel és tanáraival megalakította az egyesületet azzal a céllal, hogy felkészítse a tanárokat a környezeti, a humán krízis által kiváltott innovációs helyzetre is.

  • Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete

    A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének bemutatkozása: A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete az első olyan civil kezdeményezés Magyarországon, ami kifejezetten a cochleáris implantáltakért jött létre. Gyártóktól függetlenül, a cochleáris implantáltak és jövőbeli implantáltak érdekeiért szállunk síkra.

  • Kézenfogva Alapítvány

    A Kézenfogva Alapítvány bemutatkozása: A fogyatékos emberek életminőségének javítása életük minden szakaszában. Már a születésnél a családok mellett vagyunk szakmai információkkal és egészen a munka világáig kísérjük a fogyatékos embereket szakmai programjainkkal.

  • Orosházi Állatmentő Közhasznú Alapítvány

    Az Orosházi Közhasznú Állatmentő Alapítvány bemutatkozása: Az Orosházi Állatmentő Közhasznú alapítvány egy 2010-ben alakult nonprofit szervezet, melynek célja a sérült, beteg, bántalmazott állatok, mentése, szállítása, gyógykezelése, rehabilitációja.

  • Kritikus Állapotú Gyermekekért Alapítvány

    Kritikus Állapotú Gyermekekért AlapítványA Kritikus Állapotú Gyermekekért Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány a Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályán szülői kezdeményezésre 1994-ben alakult meg azzal a céllal, hogy az intenzív ellátást igénylő, sokszor életveszélyes állapotú gyermekek ellátását javítsa. Az alapítványi vagyon felhasználható a szükséges műszerek beszerzéséhez, az ápolási feltételek javításához, az ellátáshoz szükséges kutatás, továbbképzés finanszírozásához. A Gyermekintenzív Osztály 1993. 02.15-én kezdte meg működését.

  • Paksi Kertbarátok Egyesülete

    Paksi Kertbarátok EgyesületeA Paksi Kertbarátok Egyesületének bemutatkozása: 1997 tavaszán pár lelkes paksi hölgy, akik egymás között virágokat csereberéltek - hazaérkezve egy budapesti kertészeti kiállításról- gondoltak egy nagyot és alapítottak egy egyesületet :a Paksi Kertbarátok Egyesületét. Pupp Józsefné Rózsika vállalta az ügyintézés minden csínját-bínját.Tagokat toborzott, ami nem volt nehéz, mert kis városunkban nagyon sokan szeretik a szép virágokat és nem restellik kapát ragadni annak érdekében, hogy szebbé tegyék környezetüket..

  • Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport

    Miskolci Speciális Felderítő és MentőcsoportA Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport bemutatkozása: A csoport felállásánál fogva az emberi életek és anyagi javak mentésére szakosodott, a megrongálódott épületekben, romokon, roncsok között, nyílt, erdős, bokros, sziklás területeken, vízen és víz alatt képes élő és halott személyek felkutatására, mentésére és - szükség esetén - sürgősségi orvosi ellátására. Munkánkat segítik koordináló szakemberek, tolmácsok, speciális feladatokra kiképzett kutyák, kutyavezetők, alpinisták, barlangi mentők, statikusok, búvárok, orvosok, műszaki mentők.

  • Natura Hungarica Alapítvány

    Natura Hungarica AlapítványA Natura Hungarica Alapítvány bemutatkozása: Az alapítvány 2001-ben kezdte működését, a környezet védelmét, a környezettudatos élet és az egészségmegőrzés fontosságát tűzve zászlajára. Tevékenységeink: környezettudatosságra nevelő komplex programok biztosítása 1-100 éves korig,1-től 100 óráig. Általános és középiskolai rendezvények, programok szervezése. Kézműves foglalkozás az újrahasznosítás jegyében. Sport poharak (Speed-Stack) foglalkozás. Környezettudatosságot fejlesztő interaktív foglalkozások, előadások.

Adó 1 százalék, adóbevalláskor, adószám megadásával
Minden információt megtalál oldalunkon, hogy adóbevalláskor az adó 1% felajánlása a lehető legjobb helyre kerülhessen! Adó 1% felajánlásakor ne feledje, hogy a kiválasztott szervezet adószámának pontos megadásával jut célba az 1%-os támogatás! Ha elakadna, adó 1 százalék felajánlás kapcsán kérjen könyvelőjétől, bérszámfejtőjétől segítséget! Nagyon szépen köszönjük adó 1 % felajánlását, nagy segítség az egyesületek / alapítványok jotékony programjainak sikerességéhez.